Testvérem... mikor a másik visszalép.

Ketten beszélgetnek…

• Most el kell mennem.
• De… nem ezt ígérted, ne hagyj itt kérlek!
• Tudod, megbeszéltük.
• Igen, de akkor olyan könnyűnek tűnt, innen másképp látom.
• Akkor is mennem kell. Megígértem, hogy elkísérlek, de nekem is megvan a saját feladatom.
• Félek, hogy egyedül nem leszek képes végigcsinálni, kérlek maradj velem.
• Tudom, hogy képes vagy rá, hiszen ismerlek. Olyan régóta vagyunk együtt jóban-rosszban… én bízom benned. Bízz te is egy kicsit jobban magadban!
• De… mi lesz ha egyedül nem sikerül? Mi lesz ha elrontom? Veled akarok maradni!
• Én mindig veled vagyok, sosem hagylak el! Bármi is történik, mindig testvérek vagyunk… de élned kell az életedet, ahogyan nekem is az enyémet.
• De ha szükségem lesz rád?
• Emlékezz! Arra a szeretetre, ami összeköt minket. Arra a kapocsra, ami elszakíthatatlan közöttünk. Bárhová is mész, én ezáltal ott leszek veled, és te velem.
• Igen, de te hová mész? Hogyan talállak meg?
• Ez benne az érdekes, ez benne a játék… neked kell felismerned engem, nekem pedig rád találnom.
• Akkor újra együtt lehetünk?
• Mindig!
• Szeretlek!
• Szeretlek!

Segítőként sok ilyen lélekpárbeszédet hallottam a családállításokon, de még mindig megérint…
Sokan nem is sejtik, hogy a bennük lévő elhagyatottság, bűntudat és szomorúság a magzati korban gyökeredzhet. Sokszor kiderül az állítások kapcsán, hogy a kis lélek nincs egyedül a méhben. Több sejt fogant meg és indult fejlődésnek az édesanya szíve alatt, de mégis csak egy gyermek született meg a földi létbe. Biológiai magyarázata lehet az, hogy a természet „biztosra megy”, több esélyt kapunk a beteljesülésre… és hogy az erősebb marad életben? De a Teremtés nem pazarló, azok mi vagyunk emberek, a káprázatból épített világunkban. Azonban Isten pontosan tudja, mit miért tesz. Ezen elgondolkoztam… majd megkérdeztem szellemi tanítómesteremet is erről. Nagyon érdekes választ kaptam.
A szellemi térben a lelkek ugyanúgy családokban élnek, mint mi itt a Földön. A lélekközösségnek van egy összetartó magja, ami 10-12 lelket foglal magában, de a család akár 72 lélekszámú is lehet. A lélekcsaládok tagjai ugyanúgy segítik egymást az inkarnációk során, mint ahogyan mi is együttműködünk családtagjainkkal emberként. Ez a kötelék a Földre születéssel nem szűnik meg. A lélekcsalád tagjai egymás közelébe születnek, akár ugyanabba a családba, földi hozzátartozóként. A szerepek, a nemek életről-életre változnak, de a feladat ugyan az: tapasztalatokat szerezni, önmagunkat felismerni, a feladatokat elvégezni, ezzel a vállalt terheket letenni.
A szellemi térben ez egyszerűbbnek tűnik. Miért? Mert ott nem létezik ego! Azt csak az adott életre, kapjuk meg, a földi ember tudatosságának részeként. Így tehát a szellemi térben a lélek vágyai, javítani akarása és tudata irányít minket életünk megtervezésében.

Mikor elindulunk a megtestesülésbe, és lelkünkkel az anyagi világ energiáiba érkezünk, az bizony más… innen már nem annyira ideális a kép. Sok lélek éppen ezért megijed, hogy nem lesz képes végigcsinálni az életét, és inkább vállalja az elmarasztalást az inkarnációs szerződés megszegéséért, de visszamegy a szellemi térbe. Igen ám, de ez viszont egyrészt „élet pazarlás”, és mint tudjuk Isten nem pazarló, másrészt életterveket átíró döntés. Amikor jóváhagynak egy életet, akkor annak eseményeit beleszövik a Föld tér-idő dimenziójába. Benne van minden találkozás, lehetőség, és alternatív döntés. Egy élet, számtalan másikat befolyásol, azt kell mondjam, mindet!
Éppen ezért, a bizonytalanabb lelkek kísérőt kapnak maguk mellé. Egy olyan szeretett lélektestvért, aki levezeti őket a fizikai életbe. Ott marad velük egy darabig, bátorítja, segíti őket. Amikor a lélek megnyugodva elfogadja sorsát, a testvér visszatér a szellemi otthonba, hogy ő is saját vállalása okán szülessen meg. Talán éppen egy biológiai testvérként később, vagy a leendő szerelemként egy másik családba.
Ilyenkor a méhben továbbfejlődő lélek magában hordozza az elválás fájdalmát, hiszen annak tudata, hogy egyedül maradt, már beleivódott a sejtemlékezetbe, a magzat biológiai kódjába. Ha ezt az emléket tudatosan előhozzuk példádul egy családállítás kapcsán, a felismerés segít elengedni a fájdalmat, és megérteni az okokat.Sose feledjétek… vagy inkább emlékezzetek: mindannyian testvérek vagyunk Földön és Égben!

Szeretettel, Pusztai Orsolya