FÉNY

December 21. A Fény Születése

 

Nálunk már évek óta hagyomány, hogy a Fény születését december 21-én Pilisszántón, a Boldogasszony kápolna mellett köszöntjük.

Ilyenkor nemcsak emberek gyűlnek össze, de a szellemvilág segítői és ősi erői is. Mindig velünk vannak őseink, akik körben állnak szellemi segítő erejükkel támogatva bennünket, elementális segítők, akik az őselemek energiáit hozzák harmóniába és fénylények, akik az adott térre vigyáznak, hogy a csoda, amit átélni jöttünk zavartalanul megtörténhessen.

Minden évben valami különleges dolog történik ezen a hajnalon. Az idő megáll egy pillanatra, minden csendben és dermedten belevész az Örökkévalóba… majd hirtelen valami elindul, és újra mozgásba lendül a felkelő Fénnyel.

Mégis valahogyan másképp: a kihagyott lélegzet megtörténik, de ez már egy újabb levegővétel. Az elhomályosuló tekintet kitisztul, de ez már egy új látásmód. A hangok hallhatóvá válnak, de egy kicsit másként szólnak. Az érintés, a mozdulat elindul és valahogy puhán beteljesedik egy apró áramütésszerű találkozással.

Költőinek hangzik, de annál sokkal több… nem lehet szavakkal, emberi érzésekkel visszaadni azt, ami történik. Mert ez belül, önmagunkban valósul meg. Mindez bennünk történik és mégis… hatása van ránk, földi emberekre és külső világunkra is.

Olyan ez mind éhezőnek az étel: nem számít mi az és milyen ízű, mert annyira vágyik rá…

Szomjazónak az ital: nem számít sem a pohár, sem az kitől kapta, csak csillapíthassa szomjúságát…

Így vágyakozik a lélek a Fényre, a mindent betöltő vágyat, éhséget és szomjúságot csillapító szeretetre.

Ilyenkor történik az, hogy az univerzális idő is megáll egy pillanatra és Földünk egy újabb dimenziókörre kerül.

 

Ezt úgy lehet elképzelni mint egy csigalépcsőt, vagy spirális utat, mely felfelé vezet. Ez az út körökből áll, és ezeknek a köröknek vannak olyan pontjai (4 egy évben), melyek lehetőséget adnak a feljebblépésre (ezeket a lehetőség-pontokat hívjuk a hagyomány szerint napfordulóknak) az adott fejlődési szakaszon.

Minden ilyen továbblépési lehetőségnél globálisan és személyre szólóan is kiértékelik az eddigi tapasztalat, tudás és energetikai szint szerinti fejlettséget, és mindenki számára azt az erőt és bölcsességet teszik elérhetővé, mely a további úton őt segíti.

De december 21-e a legkülönlegesebb mind közül. Itt ér véget az éves nagy kör, az adott ciklus teljes kiértékelése. Innen nem csak egy kis szakaszt léphetünk feljebb, hanem egy egész nagy kört, azaz egy újabb emeletet…

Ha ezt képesek vagyunk megtenni, egy újabb fejlődési szakasz indul el az életünkben.

Ez azt jelenti, hogy dimenzionálisan és rezgés-szintben is feljebb kerülünk. Ezt érzi meg az emberünk is… egyfajta csodálat és áhítat formájában.

Minden évben ez a csoda megadatik nekünk, ha megnyitjuk magunkat és beengedjük a Kegyelmet. Minden évben ezzel a Kegyelemmel csodálatos ajándék érkezik számunkra a Napban megnyíló spirális fénycsatornán keresztül.

Ha belenézel a felkelő nap fényébe, a szemed egy kicsit káprázik, de a káprázat mögött meglátsz valamit, tisztán és élesen. Ez már szellemi látás és a fizikai szemed által érzékelt valóságon túli. A Napból egy spirális fénycsatorna jön elő és elindul feléd… egyre tágul… ez a csatorna a te lelki-szellemi fejlődésed útja, a te spirálköröd. Ezen a spirális csatornán láthatsz egy fénylő csillag alakot… ez vagy te. Itt megláthatod, hol tartasz az utadon… milyen közel vagy már a Naphoz, a Teljesség Fényéhez. Innen tudhatod, mennyit kell még tanulnod, fejlődnöd, tapasztalnod a beteljesüléshez.

 

Áttör a Fény 4

 

 

Ez a Fénycsatorna összekapcsolódik veled, és ez olyan érzés, mintha elbódulnál, vagy kiesnél magadból. Meghallod az angyalok énekét és a felkelő Nap zengő hangját, a Fényt a belső csendedben!

Ekkor állsz készen arra a befogadásra, mely néked adatik ezen a reggelen a Fény kegyelméből küldött ajándékok által:

Erő, mely megtartja és éleszti a szeretet lángját. Erre azért van szükségünk, hogy Karácsony szent estéjén, a Megváltó születésén befogadhassuk az Ő ajándékát, a bennünk megszülető krisztusi Én-t.

Hit és Bizalom mely által befogadod, érted és használod a Szeretetet! Erre azért van szükség, hogy bízz magadban és a Gondviselésben minden helyzetben, még akkor is ha az ember számára érthetetlen dolgok történnek.

Ragyogás, mely megláttatja isteni Fényedet. Erre azért van szükség, hogy soha el ne felejtsd, a Fény világához tartozol.

Könyörület és Hála, mely segíti a Szeretet erejét jól használnod. Erre azért van szükség, hogy a keménységet lefejthesd magadról és megbecsüld mindazt aki vagy, és ami megadatott.

Egység, mely segít kapcsolódnod. Erre azért van szükség, hogy lebonthasd magad körül az ego falait és összekapcsolódhass a Teljesség mindenben jelen lévő erejével.

Ezen a reggelen is leáradt a felkelő napból mindez hozzánk. ki-ki nyitott szíve-lelke szerint fogadta. Most egy különleges ajándékot is kaptunk.

 

Nemcsak Luca napja jósló és jövőbemutató idő, hanem december 21-e, a téli Napforduló is.

Ilyenkor mindig a következő év feladatait szimbolizálja a Napfelkelte módja.

 

Pirkad 6

 

 

Ez pedig most azt üzeni nekünk, hogy elsődleges feladatunk, belső Fényünk és ragyogásunk által eloszlassuk a körülöttünk lévő ködöt (tudatlanságot), és szeretetünket, tudásunkat, hitünket felhasználva átlássunk az ego hamis és eltakarni vágyó leplein.

Most nem kívülről kell várnunk a Fényt, hanem nekünk magunknak kell belső Napunkat (Szeretetünket) ragyogóvá tennünk, hogy rajtunk átsugározva, belső bölcsességünk fényével, eloszlassa mindazt a ködöt, zavaró, félelemben és bizonytalanságban tartó tudati állapotot, mely nem engedi a tisztánlátást.

Meg kell látnunk végre ebben a tudati Fényben (a felismerésben) valódi, igaz utunkat!

Nem másnak kell vezetni téged, hanem saját Fényednek a Szeretet által. Ez az idei Napforduló üzenete. Keljen fel benned a Nap és ragyogja be életed minden területét! Lásd tisztán és fényesen utadat és feladataidat, de lásd azokat is, akikkel együtt mentek ezen az úton.

Az Ég mindig küld ehhez segítséget, 2013-ban különleges ajándékot kaptunk: egy Napból leáradó Aranypiramis formájában.

 

2019. december 21-én, a felkelő Napból egy csodálatos aranyfényű út rajzolódott ki. Azért kaptuk, hogy megerősítsen minket abban, ha ködös távolba vész a cél, ha nem látunk mindent tisztán, isteni utunk akkor is ott áll előttünk, tisztán és világosan. A mi dolgunk az, hogy végigmenjünk rajta.

 

80263124 1469241983222937 6180882264532975616 o 79889266 1469242086556260 4437539508484833280 o 79892245 1469242033222932 5486046917857116160 o

2013-tól, az Aranypiramis aktiválása óta, évről-évre egy olyan többszintű dimenziókaput láttam megnyílni, mely spirális energiakörökként - magenta, arany, rózsaszín és fehér - vibrációkban tárult ki. Legelőször Jézus emelte fel a Napot, majd Istenanya méhében láttam megjelenni, végül a Teremtő erő szívében fénylett. Ugyanez fordítva is megjelent a szellemi térben és megnyitotta a spirálkaput: Istenatyai - Istenanyai - Krisztusi erőben.

Ez a spirális Fényörvény finoman búgó hangot adott, és energetikailag a homlokcsakrát a szívcsakrát és a napfonat energiaterét kötötte össze érezhetően. A talpcsakrák elkezdtek a napból áradó erő hatására leföldelni, majd a tenyércsakrák finom vibrációt árasztottak szét az auratérben. Az egész egyfajta örvénylő, finoman áradó energiahullámmá alakult bennem és körülöttem.

A Nap fényét belélegezve a spirálörvény a szívembe ért és érezhetően kiegyensúlyozta a Hármas erőt bennem. A 2013-ban kapott Aranypiramis feltöltődött spirálfénnyel és egyfajta Magenta-arany színű ragyogással...

Köszönöm. Elfogadom. Átadom.

Be

 

 kel a nap 2

 

   Gyakorlat: A Nap felé fordulva lássuk meg benne az isteni teremtőt aranykorongként, majd az istenanyai befogadó és életet adó erőt, ezüst korongként. E kettőt mint két egymásba fonódó kört jelenítsük meg egymás mellett, majd lássuk, ahogyan életet adva egy harmadik körben (fehér vagy lilás) alattuk és összefonódva a hármasságban a gyermek jelenik meg. A Szentháromság erejét lélegezzük magunkba….

 

Most már veled és benned Egység és Szeretet van, Isten Akaratában.

 

Áldott légy testvérem!

 

Szeretettel és Fénnyel:

Pusztai Orsolya

Kristálycsakra

 

 Ezt az Aranypiramisról készült fotót Takács Andrea készítette, 2013.12.21-én Pilisszántón (ott álltam mellette mikor lefotózta:)). Köszönjük neki, hogy láthatóvá tette, amit szellemi szemmel tapasztaltunk.

 

aranypiramis

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés