Kicsi Kristály lelkisége – április hónap meséje

4. rész

 Kristályunk immár madárbőrbe bújt. Története az állati lét megtapasztalásával, az oly nagyon vágyott szárnyalással folytatódik.

Nevezhetnénk őt most kicsi sólyommadárnak is, mert madárszüleitől megtudta, hogy ők az igen tisztelt sólyom-nemzettséghez tartoznak.

Hősünk napjai eleinte táplálkozással teltek… sólyomanyja és sólyomapja folyamatosan hordták az ízletes étkeket neki és testvérének. Igen, Kristályunk másodmagával ült a fészekben. Szülei őt Sólyomfinak, testvérét Sólykának szólították. A két testvér napközben, a táplálkozás szüneteiben a fészek szélére merészkedve bámészkodott a magasból… figyelték a környező világ életét. Esténként pedig sólyomanyjuk mesélt nekik bátor sólyomhősökről, akik meghódították a kék eget, pompás vadászok voltak, és megvédték a nemzettségüket. Néha sólyomapjuk is csatlakozott egy-egy saját történettel, és mesélt a hősi időkről, amikor a vad természet próbára tette a sólyomnemzettségek életét.

Néha apjuk tekintete élessé vált, és ekkor a sólymok kötelességeiről beszélt. Tanította gyermekeit Keleti szélre, akitől a repülés varázslatos képességét tanulták, és a vele való egyezségre, hogy kecsességüket és gyorsaságukat méltón használják. Tanította Nap Atya bölcsességére, és Kristály, alias Sólyomfi érezte, ő már találkozott Nap Atyával hajdanán, de apja most azt is elmondta, hogy a sólymok szellemi ereje a Naptól származik. Elmondta gyermekeinek, hogy a tavaszi Nap első fénye, mely megérinti a sólymot, varázserővel bír. A tisztánlátás képességét adja a nemzettségnek. A sólymok az egyetlenek, akik a Nappal szemben is látnak.

Mesélt Holdanya és a sólymok közötti kapcsolódásról, mely lehetővé teszi, hogy érezzék egymást. Mesélt a sólymok különleges képességéről, mely lehetővé teszi számukra, hogy a világ energiaimpulzusaival harmóniába kerülve pontosan tudják, mikor és mennyit vadásszanak, hogy megőrizzék a természet egyensúlyát.

Sólyomfink azt a történetet szerette legjobban, melyben atyja a rettenthetetlen Sólyomkirályról mesélt.

A mese így szólt: „Volt egyszer egy hatalmas sziklás hegyorom. Nap Atya azt a helyet adta a Keleti Sólymok nemzettségének lakhelyül. Ők el is fogadták és a sziklaperemekre építették fészkeiket. Sokasodtak és szaporodtak, bőségben éltek. Vadásztak és közben rendben tartották a sziklacsúcs vidékét. A magas égből figyelték a tájat, tisztelve mindazt, mit Földanya biztosított számukra. A fiatal sólymokat folyamatosan tanították a repülés és a vadászat tudományára és néha szórakozásból repülési versenyeket tartottak. A versenyeken mindig kitűnt egy fiatal sólyom, akit Szellemnek hívtak. Azért kapta ezt a nevet, mert olyan magasra tudott repülni, hogy eltűnt a kíváncsi szemek elől, és onnan olyan gyorsan tudott zuhanórepülésben visszatérni, hogy nem is tudta senki követni. Ő volt a leggyorsabb, nemcsak a sólymok, de minden madár közül. Sokszor viccelte meg a társait azzal, hogy hangtalan repülésével egyszerre csak mellettük termett, jó nagy riadalmat okozva.

Szóval szellem rendre megnyerte a repülési versenyeket, és mikor felnőtt korba ért, minden sólyom tudta, bárkit választ is maga mellé, az boldogan lesz a párja. Azonban szellem nem választott. Annyit tudtak csak, hogy időről-időre eltűnt, néha napokig nem tért vissza.

Aztán az egyik napon nem egyedül, hanem egy sólyomlánnyal tért haza. Senki nem ismerte őt, és a tollai rajzolatán látszott, hogy egy másik nemzettség tagja. Mivel a sólymok családja barátságos madárnép, befogadták, és a Keleti Nap fényében a Nyugat nevet kapta, ahonnan érkezett.

Az ugyan a meséből még nem derült ki, de a sólymok népének királya is volt. Nem is volt az más, mint Szellem apja, Koronás. A nevét a feje tetején kiálló tollazatról kapta, de illett egy királyhoz is. Így nem nehéz kitalálni, hogy Szellem volt a herceg és a királyi cím várományosa. Bár apja egy saját nemzettségből való arát képzelt a fiának, elfogadta Szellem választását és lányává fogadta Nyugatot. A fiatalok egybekeltek és saját fészket építettek.

Egy nap a nyugati határszél őre, mert a sólymok folyamatosan őrzik területüket, jelentette, hogy idegenek hatoltak be a légtérbe. Koronás a király, a legderekabb repülő sólymaival elindult, hogy megvizsgálja az ügyet. A Keleti Sólymok területe olyan nagy volt, hogy háromnapi repüléssel érték el a Nyugati határt.

Az otthoniak egy hete semmilyen hírt nem hallottak, aztán bezuhant az egyik őrszem a királyi sziklaorom párkányára. Alig pihegett, tollazata megtépázott és véres volt. Gyorsan megitatták és Szellemért küldtek, aki atyja távollétében a vezér volt. Az őrszem elmondta, hogy a Nyugati Királyság csapata lesből rájuk támadt, sokukat megölték és elfogták a királyt.

• Miért tették ezt? – kérdezték a nemzettség tagjai.
• Ebben én is hibás vagyok – mondta Szellem – Nyugat, a társam onnan származik. Nem akarták hozzám adni, így megszöktettem.
• Ez csak ürügy – mondta az egyik öreg sólyom – mindig is irigykedtek ránk a sziklaorom, és a Teremtő hozzánk való kegyessége miatt. A bosszú élteti őket.
• Menjünk és hozzuk vissza a királyt – kiáltották a többiek.
• Nem – mondta Szellem – csak én megyek, egyedül. Nekem kell rendbe hoznom ezt.
• De nem jössz vissza élve – intette az öreg sólyom.
• Legyen a Teremtő és Keleti Szél Atyánk akarata szerint. Kérem Holdanya és Földanya áldását, a Sólymok Nemzettségének és őseinknek erejét magamra és népünkre.

Ezzel Szellem búcsút vett párjától és a sólymok családjától, az öreg sólyomra bízva a nemzettség ügyeit, és felszált. Felrepült magasra, Napatya fényébe, széttárta szárnyait és beszívta magába az aranyló fényt. Emlékezett az Élet törvényére, Ég és Föld harmóniájára, az egyensúlyra.

Nyugat felé vette az irányt, kitárt szárnyaival meglovagolta az áramlatokat és siklott a széllel, még annál is sebesebben a Nyugati Nemzettség lakhelye felé.

Már várták… őrszemek keringtek és jelentették Nyugat Királyának Szellem érkezését. Közrefogva az őrszemekkel, Szellem leereszkedett Karom elé. Karom volt a neve Nyugat királyának, mert lábain igencsak kifejlett, éles karmai voltak, melyek nem ismertek kegyelmet.

• Az apámért és a nemzettségem tagjaiért jöttem – mondta Szellem – engedd el őket Nyugat királya!
• Engedély nélkül betolakodtak a területemre, okkal tartom itt őket.
• A sólymok törvénye szerint… – kezdte Szellem, de Karom dühösen belevágott a szavába:
• Milyen törvény? – kiabálta – Te már azt megszegted, mikor engedély nélkül elvitted a lányomat. Tolvaj vagy!
• Igaz – válaszolta Szellem – megsértettelek, és bocsánatodat kérem. De te is tudod, hogy a lányod velem akart jönni, te pedig kényszeríteni akartad, hogy maradjon. Szeretjük egymást.
• Lárifári – csapott a szárnyával Karom – egyszerűen irígy vagy és el akartad venni. Nektek mindenetek megvan! Magas orom, jó vadászterület, víz és erdők. Nekünk pusztaság!
• Magadnak köszönd! – mondta Szellem – ti vadásztatok úgy, hogy nem tiszteltétek az Élet törvényét, ti pusztítottátok el a Természetet!
• Még neked áll feljebb? – rikácsolta Karom – itt most megöllek!
• Tedd meg, de téged is köt a szent törvény – az a sólyom, aki sólymot ől, örökre elátkozza nemzettségét. Csak párbajban dőlhet el.
• Legyen. Mik a feltételeid?
• Megküzdök a legvitézebb sólyom legényeiddel. Ha nyerek mindanyiunkat szabadon hazaengedtek, és többé nem háborgattok minket.
• Mindhárommal?
• Igen!
• Legyen. – egyezett bele Karom – Három kiváló repülő sólymom áll ki ellened. Ha csak egy is legyőz, mind itt maradtok és engem szolgáltok életetek végéig.

A viadal egy hatalmas pusztaság közepén került megrendezésre. Szellem úgy tudta, egymás után kell majd megmérkőznie a nyugati sólymokkal, de Karom csalárdsága úgy rendezte, hogy egyszerre kellett kiálljon három kiváló repülő ellen. Elfogadta, hiszen úgysem tehetett mást. Szemét Nap Atyára emelte, karmait a földbe mélyesztette és Keleti Szelet szólította.

• Az lesz a győztes, aki a leggyorsabban emelkedik a legmagasabbra és onnan a leggyorsabban tér vissza ide. – hirdette ki Karom – őrszemeim figyelik minden mozdulatotokat! Álljatok a kezdőhelyre.

Szellem látta a három kiváló alkatú sólymot, akik mellé léptek. Mind kitárták szárnyaikat, megfeszítették lábaikat és a jelre vártak. Karom vijjogott egyet… elrugaszkodtak. Szellem semmi másra nem figyelt csak arra, hogy minél gyorsabban emelkedjen a magasba. Szélsebesen haladt… egyszerre csak árnyék vetült rá. Csalárd Karom! Az őrszem sólymait arra utasította, hogy oldalról zavarják meg a röptét! Csalás!

Ügyesen kitért a támadás elől. Ha te így…! De mit csináljon? Időt vesztett…

Aztán eszébe jutott… amikor megviccelte a társait és hirtelen melléjük került. Hogyan is tette? Eddig sosem fedte fel a titkát, de otthon sok gyakorlással megtanult bukfencet végrehajtani a levegőben, ezzel kerülte el mindenki figyelmét és röppályáját. Itt is beválhat!

Kiélesítette figyelmét és újult erővel szárnyalt felfelé. Jobbról megpróbálták eltéríteni… egy bukfenccel kikerülte és már emelkedett is tovább. Most balról támadtak… újabb fordulattal a támadó fölé került és a hátáról tovább rugaszkodott. Megy ez! Hiábavaló volt minden próbálozás, nem tudták megállítani. A többi sólyom csodálkozva követte az eseményeket, ugyanakkor látták a csalárdságot is, de nem mertek szólni. Szellem harmadikként ért fel a kijelölt magaslati pontig. A másik három már megindult lefelé.

• Most segítsetek ősök! – fohászkodott

Akkor Keleti Szél hangját hallotta a szívében:

• Zárd össze a szárnyaidat, szorítsd magad mellé őket!
• Akkor lezuhanok!
• Bízz bennem – susogta a szél.

Ez az esélyem van – gondolta Szellem – szárnyait összezárta és zuhanni kezdett.

Ez a csodálatos képesség, a zuhanás, ami a sólymok sajátja, azóta a nemzettség része – fűzte hozzá Sólyomatya – de folytatom a történetet.

Tehát Szellem olyan gyorsan suhant a levegőben, hogy senki sem látta. Mintha eltűnt volna… hiába forgatták a sólymok a fejüket, csak a másik három ereszkedő madár alakja volt kivehető. Ők már közeledtek a földhöz, amikor egyszerre csak porfelhő kavargott a küzdőtéren… mindent beborított. Ahogy eloszlott és a nap fénye újra bevilágított a teret, egy büszke sólyom állt középen, mintha a semmiből került volna oda: Szellem!

Minden sólyom ujjongani kezdett! Ilyent még nem láttak! A másik három csak most érkezett meg, de ők is tisztelettel néztek rá.

• Csalás! – rikácsolta Karom – érvénytelenül győztél.
• Ahogy te is érvénytelenül vesztettél! – válaszolta Szellem – Most pedig hazamegyünk.

Karom folytatni akarta, de zúgolódás támadt a sólymok sorai között, így csendben maradt és nézte, ahogy Szellem, apjával Koronással és a többi társával elindul haza.

Otthon a sziklaoromnál nagy öröm fogadta őket. A sólymok beszámoltak Szellem csodálatos győzelméről és apja átadta neki a királyságot. Szellem Nyugattal az oldalán bölcsen uralkodott, békében és bőségben tartva népét, tisztelve z Élet törvényét.

Halálakor pedig őt és választottját a Teremtő megajándékozta az emberi élet csodájával, hogy bölcsességük legyen az emberiség szolgálatára.

• Én is meg akarom élni az emberség csodáját atyám! – kiáltott fel Sólyomfi
• Előbb legyél jó sólyom és bizonyítsd be az Életnek, hogy érdemes vagy rá. Ha érzed majd milyen jó sólyomnak lenni, a sólymok lelkisége felemel téged a Teremtőhöz – mondta Sólyomatya – akkor tőle majd kérheted ezt a kegyelmet.

Sólyomfi megfogadta a tanácsot. Figyelt és tanult. Tisztelte ősei hagyatékát, a Természet rendjét, az Élet törvényét. Mikor felnőtt és párt választott, egy életre tette. Együtt nevelték fel sólymok új generációit úgy, ahogyan azt velük is tették a szüleik.

Sólyomfit, aki már alig emlékezett Kristályra, csak valahol a szívében érezte, új vágy hajtotta. Időről időre meglátogatta az emberek falvait. A magasból, vagy egy közeli fáról figyelte őket. Tudta, hogy a mesét igazzá teszi. Tudta, hogy amikor sólyomélete véget ér, emberré válik.

Ekkor Keleti Szél látogatta meg.

• Tudom mire vágsz – súgta neki – azt is tudom mi kell hozzá.
• Mi az? Elárulod?
• A lelked… át kell formálnod.
• Hol van a lelkem?
• A vágyban… a repülésben… a szabadságban… önmagad elfogadásában!
• De hogyan tudnám átformálni?
• Úgy, hogy erősen hiszel.
• Miben?
• Abban, hogy a Teremtő megadja neked azt, amire a szíveddel vágysz!
• Hogyan kell erősen hinni?
• Szeretettel! – zúgta Keleti Szél – gondolj arra amit nagyon szeretsz és érezz!
• Jó.

Sólyomfi szívében megjelentek szeretett családjának képei… megjelent Napatya… Holdanya… Földanya… az Élet… a szárnyalás. Kinyitotta a szemét és letekintett.

A fa alatt melyen ült két ember feküdt egymást ölelve, mosolyogva. Szívében érezte őket… szívében érezte a szeretetet, a szerelmüket. Érezte a lelküket! Érezte, hogy valami a mellkasában feszít… odanézett és a szívében egy zöld kristályt látott ragyogni.

• A Teremtő ajándéka neked – zúgta Keleti Szél.

Ahogy ezt hallotta, felderengett előtte a múltja… kristályléte… a fa élete és most Sólyomfisága. Hálás volt és boldog mert tudta, ő Kicsi Kristály továbbléphet. Lelke megérett arra, hogy emberré váljék.

Becsukta a szemét és mikor kinyitotta, fény vakította el. Kiáltani akart de furcsa nyöszörgés hagyta el… egy árnyék borult fölé. Két szemet és egy mosolygó szájat látott.

• Üdv a világban gyermekem.

A hang tulajdonosa ölébe vette, mely végtelen boldogsággal és biztonsággal töltötte el Kristályt, majd mohón elkezdte magába szívni az éltető anyatejet.

Üdv emberiség… megérkeztem!

  Folytatása következik…

Pusztai Orsolya – Lélekmentor

https://www.kristalycsakra.hu/index.php

Szóljon hozzá!